A poszt azért született, mert szinte minden szülőben felmerül a kérdés, hogy vajon mi vezetett az ő esetükben az ARFID kialakulásához. A szenzoros feldolgozás zavara, vagy a „szenzorosság” sok esetben nyilvánvalóan, egyértelműen jelen van a gyerekeknél, és ilyenkor van egy jó magyarázat a betegség kialakulására.
Nem minden esetben ez azonban a helyzet. Van, hogy nincs kifejezett szenzoros feldolgozási zavar, vagy nem tűnik olyan mértékűnek az egyes érzékek esetében, ami magyarázhatná a zavar létrejöttét. Egy kicsit érzékeny a hangokra, egy kicsit az állagokra, de semmi extrém. Ezekben az esetekben érdemes lehet elgondolkodni a szuperérzékenység mint vonás jelenlétén a gyerekükben. A poszt erről a nagyon érdekes koncepcióról szól, amiből sokat tanulhatunk nem csak a gyerekeinkről, hanem adott esetben saját magunkról is. A szuperérzékenység (Highly Sensitive Person) egy személyiségvonás, ami genetikaliag meghatározott, a populáció 20%-ára jellemző, és önmagában se nem rossz, se nem jó. A szuperérzékeny gyerekek kibontakozása, boldogulása ez életben attól a környezettől függ, amiben felnőnek. A szuperézékeny gyerekekre szokás orchidea-gyerekekként is utalni, ami a növény különös érzékenységére utal környezeti faktorok szempontjából. Az orchideának nagyon nem mindegy, hova tesszük, mennyi vizet, párát kap, és vannak, akik nagyon jól tudják gondozni, akiknél virágzik, míg másoknál minduntalan elsorvad. Így kell valahogy elképzelni az ilyen gyerekek nevelését is.
Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy tudjunk, beszéljünk erről a vonásról, és szülőként megpróbáljuk a lehető legjobb környezetet biztosítani számukra, hogy felnőve elégedett, boldog életet élhessenek.
A szenzoros érzékenység, mint vonás nem összekeverendő a szenzoros feldolgozási zavarral, ami az idegrendszer fejlődési zavara, és egy előző posztomban (A szenzoros feldolgozás zavara és szorongás hatása az evésre) írtam róla. A szenzoros érzékenységet, mint vonást az 1990-es évektől kezdték el kutatni, és alapvetően egy olyan genetikailag meghatározott variációt jelent, amit az ingerek mélyebb, alaposabb kognitív feldolgozása jellemez a fokozottabb érzelmi válaszkészség következtében. Ez így bonyolultnak hangzik elsőre, de a 4 jellegzetesség számbavétele után érthető lesz.
A kutatások azt mutatják, hogy nem egy új vonás felfedezéséről van szó, hanem inkább arról, hogy régebben máshogy címkézték ugyanazt a temperamentumjellemzőt. A megfigyelhető viselkedés alapján introverziónak, félénkségnek, gátoltságnak, „nehezen felmelegedő” temperamentumnak, vagy egész egyszerűen csak félősségnek nevezték. És jóllehet egy szuperérzékeny gyerek könnyen megijed, vagy szégyenlősnek tűnhet, nem ez a fő jellegzetessége.
A kutatók azt találták, hogy rengeteg állatfaj egyedei között is megtalálhatók a szuperérzékeny egyedek. Ez arra enged következtetni, hogy valamiféle evolúciós előnye van a vonásnak. Rhesusmajom bébiket tanulmányozva kiderült, hogy közöttük is vannak feszültebb, aggályoskodó, idegesebb egyedek, akikre nagyobb hatást gyakorolt a stressz. Ezeket az idegesebb majmokat ugyanaz a génvariáció jellemezte, mint a szuperérzékeny embereket, ami az agyunkban levő szerotonin mennyiségét befolyásolja. A szuperérzékeny emberek azok, akik hajlamosabbak a szorongásra és a depresszióra, ugyanakkor nem minden szuperérzékeny ember lesz depressziós, vagy akár szorongó. Feltehetően a szerotonin génvariáció lehet a legfőbb oka a különböző mértékű fogékonyságnak ezekre a zavarokra. De nem ez az egyetlen útja a szuperérzékenység létrejöttének, más genetikai változatok, illetve epigenetikai tényezők is szerepet játszanak. A vonás hordozás számos előnnyel is jár: jobban emlékeznek a megtanult dolgokra, jobb döntéshozó képesség és jobb általános mentális működés jellemzi a szuperérzékeny emebreket.
Hogyan függ mindez össze az ARFID-dal?
Az, hogy számos állatfaj egyedeiben is létező vonásról van szó, azt támasztja alá, hogy evolúciós előnyökkel jár, ha a faj bizonyos hányada rendelkezik ezzel a vonással. Embereknél körülbelül 20% hordozza ezt a genetikai variánst. A szuperérzékeny emberek ügyesebbek az apró részletek, eltérések észlelésében, például, hogy az új ételek közül melyek biztonságosak, illetve melyek veszélyesek, mely jobb túlélési esélyeket tesz lehetővé számukra.
A szenzitivitás nem dimenzió, mint a magasság vagy a testsúly, melyek esetén a legtöbb ember valahol az átlagos tartományban helyezkedik el. Inkább ahhoz hasonlít, hogy jobb-, vagy balkezesek vagyunk-e – minden vagy semmi alapon sorolódunk az egyik, illetve a másik kategóriába, és a többség az egyik, egy kisebbség pedig a másik változat. Egy gyermek, vagy felnőtt vagy szuperérzékeny, vagy nem. Fontos tudatosítani magunkban, és másokban is, amennyiben szükséges, hogy nem arról van szó, hogy „mindenki érzékeny egy kicsit, csak ő jobban”.
A szuperérzékeny emberek 4 jellemzője
1. A feldolgozás mélysége (Depth of Processing)
A szuperérzékeny személyek több ingerre reagálnak a környezetükben a múltban tapasztalt hasonló helyzetekkel való tudatos, vagy tudattalan összehasonlítás segítségével, ami a dolgok hosszabb megfigyelésével, lassabb reagálással járhat együtt, és emiatt kevésbé „bátornak” és impulzívnak tűnhet, inkább kockázatkerülőnek, különösen olyan új helyzetekben, ahol egymásnak ellentmondó viselkedések merülhetnek fel (pl. megközelíteni egy idegen személyt/helyzetet/ételt, vagy inkább visszahúzódni, elkerülni).
A látható viselkedés ezeknél a gyerekeknél a visszahúzódás, a lefagyás lehet. Ha csak a viselkedésükre összpontosítunk, akkor elszalasztjuk, hogy mi történik kognitív szinten. Érdemes észben tartanunk, hogy a „stop gomb megnyomása” esetükben azt jelezheti, hogy érzékenyebbek az apró részletekre az új helyzetekben, és mélyebben, átfogóbban dolgozzák fel az információkat, ingereket. Mindehhez ráadásul fokozottabb érzelmi reakció is párosul (akár pozitív, akár negatív).
Ez a vonás a gyermek világra vonatkozó mély, szinte filozofikus kérdéseiben mutatkozik meg, amikor nem elégszik meg egy válasszal, hanem a dolgok mélyére akar látni. Korukhoz képest „nagy szavak” használata jellemzi őket, illetve jó humorérzék. Nehezen, lassan hoznak döntéseket, pontosan amiatt, hogy rengeteg eshetőséget vesznek figyelembe, illetve „nehezen melegednek fel” új emberekkel és helyzetekkel kapcsolatban, mivel mielőtt csatlakoznának, először megfigyelnek és átgondolják, mit tegyenek. Nem kell feltétlenül az összes itt felsorolt tulajdonságnak jellemzőnek lennie egy gyereknek ahhoz, hogy szuperzérzékeny legyen.
2. Könnyen túlterhelődnek, elárasztódnak (Easily Overstimulated)
Egy olyan személy, aki sokkal inkább tudatában van a körülötte és a benne történő dolgoknak, és emellett még alaposabban is dolgozza fel azokat, szinte törvényszerűen hamarabb elfárad mentálisan és fizikálisan egyaránt. Egy túlstimulált gyereket a mindennapokban meglepő meltdown-ok jellemezhetik egy kiránduláson, vagy egy kifejezetten kikapcsolónak szánt eseményen, mint egy buli, vagy egy nyaralás. Nehézségei lehetnek az elalvással, különösen egy izgalmas nap után, illetve a „terv megváltozása”, akár a legcsekélyebb mértékben szintén nagyon könnyen kibillenti őket az egyensúlyukból. Szinte fizikai fájdalmat okoz számukra egy hangos hely, panaszkodnak a hideg/meleg miatt, nem bírják elviselni, ha nedves, vagy homokos lesz a ruhájuk. Szükségük van nyugodt, csendes időre, nem szeretik a meglepetéseket, a csapatsportokat. A szenzoros feldolgozás zavarártól az különbözteti meg ezt a vonást, hogy a szociális helyzetek, az emberek érzései különösen fontosak és jelentésteliek számukra, ettől olyan nehéz ezekkel megbirkózniuk. Esetükben az ingerek értelemmel bírnak, érzések kapcsolódnak hozzájuk, nem önmagában az ingerek mennyiségével, illetve „elviselésével” van problémájuk.
3. Érzelmi válaszkészség és empátia (Emotional Reactivity and Empathy)
Az érzelmi válaszkészség szorosan kapcsolódik a feldolgozás mélységéhez, hiszen az érzelmeink vezérelnek abban, hogy mi a fontos, mire figyeljünk, mit jegyezzünk meg egy helyzetből. Az érzelmek motiválnak bennünket. A szuperérzékeny gyerekek veleszületetten empatikusabbak. Az empátia pedig erősebb érzelmekkel párosulva részvéthez vezet. Szülőként ezt sokszor megfigyelhetjük, amikor a gyerekünk könnyen sírva fakad, mélyen átérez dolgokat, „olvas a gondolatainkban”, perfekcionistaként igyekszik a legkisebb hibákat is elkerülni, illetve észleli mások hangulatát, akár az iskolában, akár otthon, de akár idegenek, vagy állatok szenvedését is extrém erősen átélheti. A szuperérzékeny személyek a negatív és a pozitív élményekre is erőteljesebben reagálnak, az úgynevezett „tükörneuronjaik” sokkal aktívabbak, mint az átlag személyeknek. Ezek a neuronok akkor tüzelnek, amikor valaki mást látunk valahogy cselekedni, vagy érezni, és úgy aktivizálódnak, mintha mi magunk tennénk, vagy éreznénk ugyanúgy. Nem csoda, hogy a mások irányában elkövetett igazságtalanság, vagy kegyetlenség rémülettel tölti el a szuperérzékeny gyerekeket és felnőtteket.
4. Az apró, finom ingerekre való érzékenység (Sensitive to Subtle Stimuli)
Az apró, finom hangokra, szagokra, részletekre való kihegyezettség is a része a vonásnak. Ez nem az érzékszervek túlérzékenységét jelenti esetükben, hanem intenzívebb gondolkodást és érzéseket annak érdekében, hogy észrevegyenek finom különbségeket, ami miatt kicsit nehéz megkülönböztetni a feldolgozás mélységétől. Szülőként azt látjuk, hogy az embereken, helyszínekben végbemenő legkisebb változást is észlelik a gyerekeink, például egy bútor elmozgatását, vagy egy fura szagot, ami miatt nem akarnak bemenni valahova, esetleg egy madár távoli csiripelését, amit mi magunk észre sem vettünk. Észlelik a hangnem, a pillantás apró változását, a visszautasítás vagy a bátorítás legkisebb metakommunikatív jelzéseit is. Ez a fajta érzékenység segítségükre lehet a sportokban, művészetekben, és az iskolában is, hiszen érzékenyen reagálnak arra is, amit a tanár szeretne tőlük. De ez a tudatosság eltűnik, amikor a gyerek túlstimulálódik, vagy nyomás alatt van. Ez az idegrendszer működési sajátossága.
Mi történik ezekkel a gyerekekkel később?
Különösen nagy mértékben hat rájuk mindenfajta stressz gyerekkorukban a kutatások szerint. Így a boldogtalan gyerekkor, a diszfunkcionális család sokszor vezet depresszióhoz, szorongáshoz, és egyéb személyiségzavarokhoz esetükben. Ugyanakkor a jó hír az, hogy megfelelő környezetben ugyanolyan boldog, ha nem boldogabb felnőttek válnak belőlük, mint a nem szuperzérzékeny gyerekekből.
A kutatások azt mutatják, hogy ezek a gyerekek, ha érzékeny szülők nevelik őket, kiegyensúlyozott családokban, boldogabbak, jobban kiteljesednek, és kevesebb betegség, baleset éri őket az átlagosnál. A szuperérzékeny gyerekek jobban profitálnak a jó környezetből is. Nem csak a rossz hat rájuk erősebben, hanem a jó is, a jóra is érzékenyebbek.
Commentaires