Sokatok számára gondot okoz, hogy a gyermeketek alig, vagy egyáltalán nem eszik az óvodában, iskolában. Ezt szülőként az egyik legnehezebb dolog végignézni. A gyermek számára is nagyon nehéz, hiszen az egész napot úgy kell végig csinálnia, hogy nem kap utánpótlást energiából. És a velük levő pedagógusok, óvónők, tanítók, tanárok sokszor értetlenül állnak a helyzet előtt, hiszen nem láttak még ilyet. Vagy láttak, de nem tudják, mi ez, és azt sem, mit tehetnének, hogy segítsenek. Az ő helyzetük sem könnyű, hiszen látják, hogy a gyerek szorong, nem érzi jól magát, fáradt, esetleg irritált, és nem tud a képességeinek megfelelő szinten teljesíteni.
Ezért nagyon fontos, hogy ha a gyerekünk evészavarral küzd, osszunk meg minél több információt a pedagógusokkal, akikkel a napjait tölti. A pedagógusok számára megkönnyíti a helyzet megértését, elfogadását, illetve a szülő és az intézmény közötti jobb kommunikáció a gyerek számára is nagy segítség lehet. Ha tudják, mit lehet tőle elvárni és mit nem, illetve, ha ő is tudja, hogy nem fogják olyasmire kényszeríteni, ami számára extrém szorongást okoz. Szülőként pedig úgy érezhetjük, hogy megtettük, ami tőlünk telik, legalább is ebben a tekintetben:)
Fogadjátok szeretettel ezt a kis tájékoztató füzetet, amit pedagógusok számára készítettem. Nyugodtan használjátok, adjátok oda a gyerekekkel foglalkozó pedagógusoknak, és ha van ötletetek, amit még érdemes lehet beletenni, írjátok meg!
Comments