Az evés mint segítség az önszabályozásban, szenzorosan érzékeny gyerekek esetében

Kimeríthetetlen téma az evés és a szenzoros profil összefüggéseinek tárgyalása. A szülőkkel folytatott munka egyik fontos eleme a gyermek szenzoros profiljának feltérképezése, főként az általa szeretett, elfogadott ételek tulajdonságai szempontjából. Az, hogy milyen jellegű ételeket szeret, fontos kiindulópontját képezi a kezelésnek, a változtatásoknak. A korlátozott étrendű gyermekek esetében ugyanis nem várható el nagymértékű, hirtelen változás. Lassú, fokozatos folyamatként képzelhetjük el az új ételek megkóstolását és azok bevezetését az étrendbe, melyhez alapvetően fontos információ az, hogy a gyermek milyen ételeket fogyaszt jelenleg. Melyek az úgynevezett biztonságos ételei? Ebből kiindulva tudunk apró módosításokat végrehajtva haladni.

Az ingerek feldolgozása az idegrendszerben folyamatosan történik, és általánosságban elmondhatjuk, hogy – ha minden jól megy – nem tudatosul. Azt, hogy jól működik, onnan tudhatjuk, hogy a gyermek - különféle stratégiák alkalmazásával - képes érzelmileg szabályozottan tartani önmagát és a viselkedését. Ettől függetlenül, amennyiben szenzorosan érzékeny, vagy az átlagostól eltérő szenzoros profillal rendelkezik, folyamatosan „dolgozik” azon, hogy ne váljon szabályozatlanná. Egy ilyen gyerek számára óriási energiát igényelhet akár egy sima, átlagos nap az óvodában, iskolában, ahol alkalmazkodnia kell a napirendhez.

A szenzoros érzékenység vagy a szenzoros feldolgozási zavar akkor válik csak láthatóvá, amikor valami miatt nem sikerül az önszabályozás.

És itt kapcsolódik össze az önszabályozás folyamata az evéssel. Az ARFID-dal kapcsolatos kutatások alapján tudjuk, hogy a szenzoros érzékenységek minden esetben részét képezik a betegség létrejöttének. Enélkül nem alakul ki extrém szelektív evés. Tehát, amennyiben ARFID-os a gyermekünk, biztosak lehetünk abban, hogy valamilyen szenzoros érzékenység is társul hozzá.

Egy gyerek, aki egész nap az óvodában, iskolában van, rengeteg olyan ingernek van kitéve, amelyek fölött nincs „hatalma”. Nem tudja befolyásolni például, hogy milyen hangosak a többiek, hogy mennyire lökdösik a játék közben, hogy túl erősen világít a neon a tanteremben, esetleg a csendtől elálmosodva alig bírja fenntartani a figyelmét. Mindannyiunknak mások a szenzoros preferenciái, illetve mindannyian másra vagyunk érzékenyek. Nem beszélve arról, hogy az aktuális állapotunk (fáradtsági szint, éhség, stb.) szintén nagymértékben befolyásolják a tűrőképességünket. Az étkezés egy olyan része a napjának, amelyre van befolyása. Elképzelhető, hogy a nem evésben közrejátszik a gyermek önszabályozásra való törekvése. Ez egy olyan területe az életének, amit szabályozni tud, mint azt szülőként egész pontosan látjuk is. Azt, hogy egy gyermek mit eszik meg, végeredményben nem igazán tudjuk befolyásolni. Az ő döntése, hogy mi kerül be a szájába.

Ha ebből a szemszögből nézzük, akkor talán jobban érthetővé válik, hogy az extrém korlátozott étrendű gyerekek miért szorítkoznak ennyire szűk repertoárra. Ha tekintetbe vesszük, hogy gyerekként igen kevés dolog fölött van hatalmunk, és az evés ezek egyike, akkor nem meglepő, hogy a szenzorosan érzékeny, vagy átlagostól eltérő profilú gyerekek az étkezéseket tulajdonképpen az önszabályozásuk megsegítésére használják. Magyarul az ételeknek a szenzoros profiljukat támogatónak kell lenniük. Öntudatlanul is felhasználják ezt a lehetőséget arra, hogy önmaguk számára a legkellemesebb, megnyugtatóbb, legkiszámíthatóbb „környezetet” hozzák létre a biztonságos ételekkel. Ebből a szemszögből nézve logikus és adaptív válasz.

Honnan tudhatjuk, hogy mi segít nekik, illetve hogyan érdemes a változtatásra gondolnunk?

Nagyon egyszerű, de némi detektívmunkát igénylő feladat annak kiderítése, hogy a gyermek számára mik azok a tulajdonságok egy étel esetében, amelyek fontosak. Az első lépés a biztonságos ételek listájának összeírása. Ebbe tartozik minden olyan étel, amelyet a gyermek jelenleg elfogad. Emellett hasznos támpontul szolgál azon ételek összeszedése, amelyeket néha, vagy régebben fogyasztott, de már nem. Végül fontos azon ételek beazonosítása, amelyeket kifejezetten nem szeret, visszataszítónak talál. Ha megvan az ételek listája, próbáljunk meg mintázatot, közös tulajdonságokat keresni bennük.

Ebből fog kiderülni, hogy mely jellemzőket preferál a gyermek, melyeket nem. Például fontosak-e számára a hangok? Olyan ételeket szeret, amelyek evésekor viszonylag sok hang keletkezik? Ropogós csipszek, vagy roppanós nyers zöldségek? Esetleg szopogatható cukorkák? De elképzelhető ennek ellenkezője is, hogy zavarják a hangok, és kifejezetten azokat az ételeket részesíti előnyben, amelyeket hang nélkül lehet elfogyasztani.

Szereti azokat az ételeket, amelyek sok rágást igényelnek? Amennyiben igen, elképzelhető, hogy szüksége van a proprioceptív (testből érkező) inputra. Szereti az összetett ízeket? Vagy pont ellenkezőleg: a különálló, egymástól megkülönböztethető ízek kedvelője? Nem szereti, ha szószt öntenek a tésztájára? Vagy mi a helyzet az állagokkal? Megeszi a kevert állagú dolgokat? Vagy esetleg csak úgy eszik meg, hogy kiszedegeti az azonos állagúakat az ételből? Szereti az erős szagú ételeket? Fontos neki, hogy a szaglása is be legyen „kapcsolva” az evés során? Vagy kifejezetten elkerüli az intenzív illatú ételeket?

És sorolhatnánk a végtelenségig, az ízek, szagok, látvány, hőmérséklet, tapintás/állag, homogenitás variációit.

Ha elgondolkodunk ezen, és akár vele együtt, közösen kitaláljuk, mik a legfontosabb tulajdonságok az ő számára az egyes ételek esetében, az nagyon hasznos abban a tekintetben, hogy hogyan lehet bővíteni az étrendjét. Az étel-kapcsolásról (https://www.arfid.demetrovics.hu/post/étel-kapcsolás-egy-hatékony-módszer-az-étrend-bőv%C3%ADtéséhez-arfid-os-gyerekek-esetén) és a tervezett kóstolásról (https://www.arfid.demetrovics.hu/post/tervezett-kóstolás-tervezett-nyugalom) írt bejegyzésekben megtalálhatjátok a változtatás alapelveit, de ez a nulladik lépés az elinduláshoz. Emellett fontos információkhoz juthatunk azzal kapcsolatban is, hogy mi az, ami a számára nehéz akár az iskolában, akár máshol, és sokszor már az is segíthet, hogy beszélhet erről, és megértő fülekre talál.