Finom
hangoló
Műhely
Szeretettel köszöntünk a Finomhangoló Műhelyben, ahol az evési és etetési nehézségekkel, valamint az evészavarral (ARFID) küzdő gyermekek és felnőttek támogatására specializálódtunk. Munkánk során azt tapasztaljuk, hogy ezek a folyamatok olyan szakemberek segítségét igénylik, akik mélyrehatóan ismerik a “neurokülönleges” emberek egyedi szükségleteit és az őket körülvevő, neurotipikus környezettel való összehangolódás sajátosságaiból eredő nehézségeket. A névválasztás arra utal, hogy az összhang megteremtésére törekszünk a sajátos idegrendszerrel élők és a környezetük között. Célunk nem az érintettek idegrendszerének “átírása”, megváltoztatása, hanem az összehangolás elősegítése. Ennek során azon dolgozunk, hogy a neurokülönleges személyek rugalmasságukat növelve nyitottabbá váljanak az új ízekre, és saját igényeiket hatékonyabban tudják kifejezni. Emellett támogatjuk a fizikai környezet és a körülöttük lévő család vagy pedagógus szemléletmódjának változását, hogy az étkezés örömteli és élvezetes tevékenységként jelenhessen meg mindennapjaikban.
Az ARFID, vagy a szelektív evés hátterében a szenzoros érzékelés és feldolgozás sajátosságai állnak. A terápia során az idegrendszeri sajátosságok feltérképezése a célunk, nem pedig azok megváltoztatása. Egy biztonságos, nyugalmat adó környezet kialakítása mind a terápiában, mind az otthoni mindennapokban alapvető fontosságú. Ez a stabil pont lehetőséget ad arra, hogy az érintettek megnyugodjanak és bátrabban induljanak el az új ingerekkel, ételekkel való ismerkedés útján. A folyamat általában hosszabb távon, apró lépésekben valósul meg, mely következetességet, kitartást és sok rugalmasságot is igényel.
Az első interjú után részletes anamnézist veszünk fel, majd sorra kerül a szenzoros profil feltérképezése, kérdőívek, esetenként videófelvételek elemzése segítségével. Minden eset egyedi, így nincs univerzális terápia, az egyéni sajátosságokat mindig figyelembe vesszük. Ahhoz, hogy az új ingerekkel – legyenek azok látvány, szag, íz vagy állag – való megismerkedés sikeres legyen, játékterápia, család- vagy párterápia, gyógypedagógiai és dietetikai tanácsadás is rendelkezésre áll.
A résztvevők és családtagjaik számára gyakorlati tanácsokat adunk abban, hogyan lehet az új ételekkel és ingerekkel való ismerkedést könnyebbé, élvezetesebbé tenni. Amennyiben az evési nehézség a család egészének működésére is hatással van, családterápiát is kínálunk, így támogatva az összhang és a megértés kialakítását.Célunk, hogy a hozzánk fordulók biztonságban érezzék magukat, és a lehetősgeikhez mérten élvezzék az étkezéseket, miközben a környezetük megérti és elfogadja az egyéni sajátosságaikat. Fontosnak tartjuk, hogy az egész család vagy közösség együtt tudjon fejlődni, harmonikusan együttműködve az egészséges és örömteli étkezések kialakítása érdekében.
Rólunk
A Finomhangoló Műhelyben többen dolgozunk együtt gyermek- és felnőtt pszichológusok, illetve együttműködünk gyógypedagógus https://www.zummogokorai.hu és dietetikus https://www.instagram.com/major.diet kolléganővel is.
Kialakítottuk azt az egységes kezelési tervet, amit mindannyian követünk, és a kivizsgálás, illetve terápia során biztosítja, hogy minden hozzánk forduló ugyanazt a minőségű ellátást kapja. Terápiás szemléletünknek a személyes különbségekre való odafigyelés, a lelkiismeretesség és a bizonyítékokon alapuló terápiás megközelítések alkalmazása az alappillérei.