Az ARFID központi eleme a félelem bizonyos ételektől. Az ARFID fóbia az új ételek kipróbálásától.
Ahhoz, hogy megértsük ezt az extrém félelmet, fóbiát, meg kell értenünk, mi történik egy ilyen gyermek esetében az első életévekben.
Az ARFID az esetek túlnyomó többségében 0-4 éves kor között kezdődik. Ebben a korai életkorban a csecsemő és a kisgyermek a túlélése érdekében ösztönösen rendkívüli mértékben ki van élezve a veszélyes ingerekre. A veszélyes, negatív dolgokért pedig a legtöbb esetben az ételt „hibáztatja”, mert ezt a legkönnyebb összekapcsolni azzal, ami utána történik, és evolúciósan is előnyös, hiszen, ha valamitől rosszul leszünk, azt jobb nem megenni a későbbiekben. Ha pl. megfájdul a hasa, hány, refluxa van, vagy allergiás reakciót ad valamire, azt az étellel köti össze. Ez ezekben az esetekben érthető és logikus, felnőttként mi is így teszünk. Kisgyermekek esetében az okozza a gondot, hogy sok minden mást is az ételhez kapcsolhatnak: a kórházi tartózkodást, költözést, a szülők válását, testvér születését, a letapadt nyelvet, szinte akármilyen negatív eseményt. A gyermek ösztönösen, nem tudatosan dönt: ez az étel fájdalmat (akár fizikai, akár lelki értelemben) okoz nekem, akár igaz ez az ítélet, akár nem. A fájdalmat pedig minden ember elkerüli, bármi áron.
Ezért nem reagál az ARFID-os gyermek sem szép szóra, sem zsarolásra, sem megvesztegetésre, sem a logikus magyarázatokra. A félelem, az új ételektől való extrém rettegés nem tudatos, a legtöbbször meg sem tudja mondani, mi a baj velük. Ha kényszerítik, vagy akár csak kényszerítve érzi magát, hogy megkóstoljon valamit, ami számára „nem biztonságos”, öklendezik, hányingere lesz. Mindent elkövet, hogy ne kelljen megennie, inkább éhezik.
A gyermek által felállított rengeteg szabály az agy megoldási próbálkozása a helyzetre. Funkciójuk pedig az, hogy megvédjék a gyereket a folyamatos stressztől. Ezekkel az elővigyázatossági szabályokkel (ételek nem érintkezhetnek, bizonyos állagú/színű ételeket nem eszik meg, nem lehet rajtuk egy icipici folt sem) próbálja a gyermek megelőzni, hogy az a bizonyos negatív esemény újra megtörténjen vele.
Szenzorosan túlérzékeny gyermekek esetén ez úgy néz ki, hogy bizonyos ingerekre eleve extrém erősen reagálnak. Sokszor pl. a keserű és az édes ízt jelentősen intenzívebben érzékelik az ARFID-os személyek. Ehhez a bizonyos ételekre adott felfokozott reakcióhoz kapcsolódik hozzá a félelem. Ennek elég akár egyszer megtörténnie, hogy a továbbiakban elkerülje az ételt. Az étel, az intenzív testi rossz érzés és a félelem átfedésbe kerülnek, egészségtelen módon összekapcsolódnak. Ezt azért nagyon nehéz kioltani, mert a gyermek a továbbiakban nem kockáztatja meg, hogy újra a szájába vegye azt, vagy akár csak ahhoz hasonló ételt.
Ha beleképzeljük magunkat a gyermek helyzetébe, könnyű átérezni, milyen nehéz lehet neki. Egy másik fóbiát, mondjuk a pókfóbiát ismerjük, tudjuk, milyen rossz érzés, amikor egy pók hirtelen a látómezőnkbe kerül például. Ez általában csak pár hetente egyszer, vagy még ritkábban fordul elő. Ugyanakkor egy ARFID-os gyermek/személy naponta többször kénytelen átélni ugyanezt a helyzetet, mindezt sokszor úgy, hogy a környezete nem sok empátiát tanúsít az irányába.
Az ARFID-os gyermekek általában az átlagosnál érzékenyebbek. Emellett hajlamosabbak a szorongásra, aggodalomra, félelemre. És ez nem csak az ételekre vonatkozik, hanem az élet egyéb területeire is. Aggódhatnak elmenni új helyekre. Kipróbálni valamit, amit eddig még nem tettek. Általában nem szeretnek kilépni a komfortzónájukból.
Az összefoglaló az alábbi linken angolul
megtekinthető kisfilm alapján készült.
コメント