top of page
Keresés

Anyák napjára - milyen egy szenzorosan érzékeny gyerek szülőjének lenni a mindennapokban?


Sokunk számára a családi étkezésekről a fejünkben és a reklámokban élő idilli kép egy elérhetetlen ideál, ami a mindennapokban megvalósíthatatlan, az ünnepnapokon pedig végképp:)). Ahogy közeledik az anyák napja, úgy éreztem, szeretnék írni valamit a szülők, legfőképpen az anyák élményeiről, mindennapjairól is. A szenzorosan érzékeny, evési gondokkal küzdő gyerekek mindennapos táplálása, a szenzoros érzékenységekkel való együttélés leginkább az anyákat érinti. Általában ők vannak otthon többet a gyerekekkel, és a főzés is az ő feladataik közé tartozik. Egy régi posztomban írtam arról, hogy milyen ezt szülőként megélni (https://www.arfid.demetrovics.hu/post/mit-tehetünk-hogy-könnyebb-legyen), de most találtam egy kutatást, melynek során szenzorosan érzékeny, extrémen válogatós gyerekek szüleit kérdezték meg a mindennapjaikról. Az eredmények nem leptek meg, sőt, még inkább alátámasztották azt, amit már eddig is tudtam: ez egy nehéz, sokszor magányosnak megélt út, amiben a hiteles információk és a környezet elfogadása a legnagyobb segítség.




A kutatás célja az volt, hogy jobban megismerjék az extrém válogatós és szenzorosan érzékeny gyerekek szüleinek mindennapos tapasztalatait. A résztvevőkkel (12 személy, ebből 8 anya, 1 apa, 2 mostohaapa és egy nagymama) egy félig strukturált interjú keretén belül beszélgettek, majd az adatokat elemezve a következő megállapításokat tették:


A szenzoros érzékenység által mediált extrém válogatósság - az evészavar tünetein kívül - a kutatás szerint problémákat okoz a családi étkezések alkalmával, növeli az étel elkészítésének idejét és negatívan befolyásolja a szülők mások általi megítélését.


Emellett a szülők elmondták, hogy a szakemberek és a közösség részéről nagyobb elfogadásra, illetve a betegségről való tudás növelésére lenne szükségük. Azok, akik online támogató szülőcsoportokban vettek részt, arról számoltak be, hogy nagy segítséget jelentett számukra a többi szülő által nyújtott biztonság és tanácsok.


Úgy tűnt, a szülők számára hosszú és rögös út vezetett a gyermekük viselkedésének elfogadásáig és pozitívabb etetési stratégiák kialakításáig.


A kutatásban részt vevő szülők mind beszámoltak arról, hogy nagy kihívást jelent nekik a gyermekük viselkedésének kezelése. Az interjúkból 3 központi téma emelkedett ki.


1. Az első a szenzoros környezet ellenőrzéséért vívott harc


Ennek két altémája volt:


1.1.: Együtt élni a szenzorosan érzékeny gyerek kiélesedett érzékeivel.


A szenzorosan érzékeny gyerekek máshogy közelítenek a külvilág ingereihez, és ez rengeteg kihívással szembesíti a szülőket is. A szenzoros érzékenység következtében a legapróbb részleteket és változásokat is észlelik az ételekben, ami az ételek különböző tulajdonságai miatti elkerüléséhez vezet. Világos, hogy a szenzoros érzékenységnek mélyreható befolyása van a gyerekek és a család életére, mely ahhoz vezet, hogy ezek a gyerekek megpróbálják a szenzoros input feletti kontrollt magukhoz ragadni. Az, hogy ezek a gyerekek a legapróbb különbségeket, az összetevők legkisebb megváltoztatását is észlelik, a szülők számára sokszor frusztráló.


1.2.: Hogyan menedzseljük, ha a szenzorosan érzékeny gyerek szétzilálja a családi étkezéseket?


A szenzorosan érzékeny gyerek családban betöltött kontrolláló szerepe túlmutatott az ételek elkészítésén és elfogyasztásán. A szülők arról számoltak be, hogy az étel elkészítését, illetve az étkezések ütemezését általában a szenzorosan érzékeny gyerek szükségletei dominálták. Mindez ahhoz vezetett, hogy a szülőknek extra időt és erőfeszítéseket kellett tenniük, ha „normális” családi étkezést szerettek volna. Ennek érdekében bonyolult megoldásokkal álltak elő. Sajnos azonban mindezen plusz erőfeszítések ellenére mind a gasztronómiai élvezetet, mind a többi családtag számára készített étel tápértékét negatívan befolyásolta a szenzorosan érzékeny gyerek által gyakorolt kontroll.


Mindezek mellett a szülők arról számoltak be, hogy a szenzorosan érzékeny gyerek szükségletei körül forog a családi élet, ami az összes családtagra kiterjed, gyakori konfliktusokat okozva az ételek elkészítése és kiválasztása során. Az étkezések körüli konfliktusok a szülők és a szenzorosan érzékeny gyerekeik között növelték a stresszt és a szorongást, ami negatív szülő-gyerek interakciókhoz vezetett. Mi több, a kutatás feltárta a szenzorosan érzékeny gyerek ingerek feletti ellenőrzésének és a szenzoros ingerek csökkentésének negatív hatásait a testvérei és a szülei mentális egészségére.


2. Együtt élni a stigmával és mások rosszallásával


Az összes szülő számára ismerős volt a mások általi rosszallás, a gyerek és az ő saját szülői viselkedésük elítélése. A szülők gondozói magatartását mások gyakran alkalmatlannak, erőtlennek, míg a szenzorosan érzékeny gyerek viselkedését problematikusnak, kezelhetetlennek tartották. Ez nagyon gyakori tapasztalat volt a tágabb családdal elköltött étkezések során, ahonnan elfogadást, támogatást vártak volna inkább a szülők. Előfordul, hogy a nagyszülők nem verbális jelzései hallgatólagos egyetértést fejeznek ki a rosszallásukat tekintve. Néha extrém eszközökhöz folyamodtak a szülők a gyerekük védelme érdekében. Például egy nagyszülő a másik unokáját részesítette előnyben, mert az „rendesen evett”, és a szülőnek kellett közbelépnie, hogy megakadályozza a szenzorosan érzékeny gyerek stigmatizálását.

Az, amikor mások a szülői kompetenciánkat kérdőjelezik meg, negatív hatással lehet a szülő-gyerek kapcsolatra. Amikor egy szülő szakember segítségét keresi a gyermeke étkezési problémája miatt, elvárható lenne az ítélkezésmentes, támogató hozzáállás, de sajnos még ebben az esetben sem mindig ez a helyzet. Meg kell jegyezi, hogy a professzionális segítség nehezen elérhető, lévén a szenzoros érzékenység nem önálló diagnózis. A családtagok és az egészségügyi szakemberek részéről érzékelt rosszallás hatására a szülő kételkedni kezdhet saját kompetenciájában, és bűntudata lehet, saját magát okolhatja. A kutatásban részt vevő édesanyák esetében megfigyelhető volt egyfajta rejtett rezignáltság, amit az alacsony énhatékonyság és önbizalom számlájára írhatunk.


3. Pozitívnak maradni és tovább folytatni a küzdelmet


Az összes szülő fontosnak tartotta elmesélni, hogy hogyan küzdöttek meg és igazították a mindennapjaikat a gyerek szükségleteihez. Mindannyiuk számára nehézséget okozott eltalálni a mértéket a gyerek szükségleteinek kiszolgálása és az egészséges kihívások között. Érdekes módon, hosszabb időszakot átölelően a megküzdési képességeikre és stratégiáikra sokszor egyfajta pozitivitással utaltak, ami a kutatókat meglepte, tekintettel az előzőekben tárgyalt rengeteg negatív hatásra a mindennapjaikban. Mindemellett kiemelték, hogy a szülők és a szakemberek számára is több információra lenne szükség, így ez a téma is két altémára oszlott:


3.1.: stratégiák és megküzdési módok


A szülők proaktív stratégiák alkalmazásáról számoltak be azzal kapcsolatban, hogy a család mint egész úgy érezhesse, „normális” családi életük van. Például mindig megpróbálják odaültetni az asztalhoz a szenzorosan érzékeny gyereket, akkor is, ha nem eszik. A másik, gyakran használt stratégia a gyerek bevonása az étel kiválasztásába és elkészítésébe, ami erősíti a szülő-gyerek kapcsolatot a pozitív interakciók miatt. Sok szülő számolt be arról is, hogy egyszerűen „kiszolgálják” a gyerek igényeit a konfliktusok elkerülése érdekében. Mindeközben arról számoltak be, hogy egy barát, vagy szakember támogatása és elfogadása ebben a küzdelemben felbecsülhetetlen értékű volt számukra. Sok szülő megértette, hogy egyedül kell boldogulni, és elfogadta, hogy a gyermeke a saját tempójában ismerkedik az új ételekkel. A szülők sokszor pozitív szerepmodellek tudtak lenni, és a szenzoros játékok segítségével sok esetben támogatni tudták a gyerek ismerkedését a különféle állagokkal, ízekkel, szagokkal, ami hosszú távon bizonyítottan segíti az új ételek megkóstolását.


3.2.: ez egy nehéz út


A legtöbb szülő úgy jellemezte a szenzorosan érzékeny gyerek nevelését, mint nehéz, magányos és mások által nem támogatott utazást. A legtöbbjük a tudatosság növelését és az információk elérhetővé tételét tartották célravezetőnek. A betegségről szerzett információk a szülőket empatikusabbá tették. A mindennapos stressz ellenére, amiben éltek, a szülők sokszor megfogalmazták, hogy normális életre áhítoznak, gyakran humoros formában. Például „képzeld csak el az első randiját egy étteremben, nem valószínű, hogy lesz második”. A résztvevők realisztikusan látták, hogy a probléma nem fog egycsapásra megoldódni, hanem hosszabb időre van szükség hozzá, sok türelemmel, elköteleződéssel és optimizmussal. Ez a pozitív, reményteljes hozzáállás átsegítette őket a nehézségeken.


Összefoglalva, a kutatásból egyértelművé vált, hogy egy szenzorosan érzékeny, extrém mértékben válogatós gyereket nevelő család élete jelentősen különbözik egy átlagos család életétől. Arra is fény derült, hogy az ilyen gyerekeket nevelő szülőknek több önegyüttérzésre van szüksége, mint másoknak, mivel gyakran válnak mások rosszallásának céltábláivá. Ha úgy tekintünk magunkra, mint egy jó barátunk tenné, az sokat segít pszichológiai traumák, depresszió és megterhelő környezeti feltételek esetén is.


Egy ilyen gyereket nevelő család élete tele van a kontroll gyakorlásának kérdéseivel, különleges, környezettel kapcsolatos igényekkel és ítélkezéssel. Az elemzés során körvonalazódott, hogy a sok negatív tapasztalat ellenére ezek a szülők általában elkötelezettek a kihívások megoldására. Az egyik legfontosabb üzenete a tanulmánynak, hogy a szenzoros érzékenységek szülők, tágabb család, illetve a gyerekekkel foglalkozó szakemberek, és a közösség általi elfogadása segít az ilyen gyereket nevelő családok számára a negatív következmények enyhítésében.


Amit levonhatunk belőle a magunk számára, az, hogy tájékozódni, információkat keresni érdemes, mert ha értjük, tudjuk, mit, miért csinál, az empatikusabbá tesz a gyerekkel kapcsolatban. Emellett edukáljuk a szűkebb és tágabb családunkat, mert akkor ők is elfogadóbbak lesznek velünk. Kérjünk segítséget. Sokszor egy egy-két alkalmas konzultáció egy szakemberrel, vagy egy támogató csoport, barát segítsége felbecsülhetetlen értékű. És végül, gondoljunk magunkra is, vegyük észre, ha valamit jól csináltunk, türelmesek, kreatívak, viccesek voltunk. Ezeket is tartsuk számon, ne csak a kudarcokat. Boldog anyák napját nektek:)


Az eredeti kutatás:



221 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page