A megosztott felelősség elmélete a gyermek táplálásban
Demetrovics Orsolya- máj. 1.
- 3 perc olvasás
Ellyn Satter, családterapeuta és evési problémákra specializálódott szakember alkotta meg a megosztott felelősség elméletét a gyermekek táplálásával kapcsolatban. (Angolul: Division of Responsibility) A kiindulópont az, hogy a gyerekeknek van egy természetes, veleszületett képessége az evéssel kapcsolatban, amelynek segítségével el tudják dönteni, mennyi ételre van szükségük, megfelelő ütemben fejlődnek, illetve megtanulják azokat az ételeket enni, amelyeket a szüleik is esznek. Az évek során fokozatosan, lépésről-lépésre alakul ki az evéssel kapcsolatos magabiztosságuk.
Ez az elmélet elsősorban azoknak a családoknak lehet hasznos segítség, ahol az étkezések azért nehezek, mert a gyerek(ek) a szülők megítélése szerint nem esznek eleget, és emiatt folyamatosan tukmálják őket, az étkezések időben nagyon elhúzódóvá válnak, és ez a probléma aránytalanul nagy teret foglal el a család életében. A szülők aggodalma és a gyerek ellenállása ördögi kört eredményezhet, amiből nagyon nehéz kiverekedni magunkat. Az elmélet egyébként nagyon egyszerűen szétválasztja a szülő és a gyerek feladatait az evéssel kapcsolatban, ami nem evészavaros gyerekek esetében rendkívül jól működik.
Az elmélet lényege csecsemők esetében:
A szülő felelős azért, hogy mit eszik a baba.
A gyerek azért, hogy mennyit eszik. (és minden egyébért😊)
A szülő eldönti, hogy az anyatejes táplálás, illetve a tápszer a legmegfelelőbb mód a baba esetében, és segít a gyermeknek nyugodtnak és összeszedettnek lenni az etetéskor. Így az etetés nyugodtan, kellemesen tud zajlani, és a szülő oda tud figyelni a babától jövő információkra az étkezések ütemezését, tempóját, gyakoriságát és a mennyiségeket illetően. Itt meg kell említeni a válaszkész táplálás elméletét, amire majd egy másik posztban visszatérek. A szülő és a gyermek közötti reciprok táplálási kapcsolatot helyezi a középpontba, és a gyermeket az egészséges ételek és italok fogyasztására, illetve az önálló étkezésre ösztönzi. A csecsemők, illetve nagyobb gyerekek jelzéseit minden esetben figyelembe veszi ez etetések tervezésében és kivitelezésében is, és a gyermek éhség és telítettség jelzésire hagyatkozik mind az étkezések elkezdésekor, mind azok abbahagyásakor.
Az elmélet a hozzátáplálás során:
A szülő felelős azért, hogy mit, és azért, hogy mikor és hol eszik a gyermek.
A gyerek felelős (még mindig és örökre) azért, hogy mennyit, illetve, hogy egyáltalán eszik-e a szülő által felkínált ételekből.
Azt alapul véve, hogy mire képes a gyerek , és nem az életkora alapján vezeti be a szülő a hozzátáplálás során az egyre sűrűbb állagú ételeket.
Totyogós kor:
A szülő felelős azért, hogy mit, mikor és hol.
A gyerek azért, hogy mennyit, és egyáltalán eszik-e.
Alapvető fontoságú, hogy a szülő bízzon a gyerekében. Amennyiben ez megvan, a gyerekek is elvégzik a dolgukat az esetek döntő többségében😊
A szülő etetési feladatai:
Kiválasztani és elkészíteni az ételt.
Rendszeresen biztosítani főétkezéseket és nassolási lehetőségeket.
Az evést kellemes élménnyé tenni.
Lépésről-lépésre megtanítani a gyereknek, hogy hogyan viselkedünk étkezésekkor.
Tekintettel lenni arra, hogy a gyereknek kevés tapasztalata van az ételekkel kapcsolatban.
Nem engedni a gyereket „legelni”, követni az időhöz kötött napi étkezési rutint.
Hagyni, hogy olyan ütemben növekedjen a gyermeke, ahogy az a számára optimális.
A gyerek feladatai:
Enni.
Annyit enni, amennyire szükségük van.
Megtanulni azt az ételt enni, amelyet a szüleik biztosítanak számukra.
Kiszámíthatóan növekedni.
Elfogadhatóan viselkedni étkezésekkor.
Természetesen ez evészavarok esetén módosításokkal alkalmazhatjuk az elméletet, hiszen azon dolgozunk a szülőkkel, hogy a gyerekek által elfogyasztott ételek mennyiségén és/vagy minőségén szép fokozatosan változtassunk. Ugyanakkor még ezekben az esetekben is nagyon fontos bízni a gyerekünk veleszületett képességében, hogy egészséges és jól fejlődő gyerek, majd felnőtt lesz belőle. Carl Rogers, a személykozpontú szemlélet megalapítója szerint mindannyian rendelkezünk organizmikus értékelő folyamatokkal, melyek lényege, hogy minden ember veleszületett testi bölcsességgel rendelkezik. A csecsemő tudja, mi a jó, és mi a rossz neki, bízik a saját szervezetében, ami az idő előrehaladtával egyre inkább tudatossá válik. Az egyes testi érzések elkülönítése és azonosítása tanulási folyamat során valósul meg, amiben az elsődleges gondozó a legnagyobb segítég a gyerek számára. Az ő segítségével tanulja meg, mit jelent éhesnek, fáradtnak, vagy jóllakottnak lenni. A gyereknek egy "elég jó" gondozóra van szüksége, aki nem száz százalékban elégíti ki a szükségleteit, hanem bizonyos alkalmakkor téved, melléfog, illetve kihívások elé állítja a gyereket. Így lesz képes később a saját érzéseiben bízni, azokra hagyatkozni.
Források:
Comments