Monotrópizmus - egy érdekes elmélet az autisztikus gondolkodásról
Demetrovics Orsolya- 1 nappal ezelőtt
- 6 perc olvasás
Ebben a bejegyzésben egy kissé a megszokottól eltérőnek tűnő témát választottam, de csak első ránézésre. Az ARFID és a neurodivergencia együttjárásáról sokszor írtam, beszéltem már, de sosem lehet eleget😊 Az ARFID és az autizmus, illetve a ADHD és egyéb nem neurotipikus szenzoros és kognitív folyamatok jelenléte bizonyított, így egész biztosan sokunkat érintő témák ezek. Ha érezted már úgy életed során, hogy tulajdonképpen paleontológus is lehetnél, akkor hasznos lesz, ha elolvasod:)
Ha jobban megértjük a gyerekünk, vagy saját magunk működését, az fél siker. A monotrópizmussal én nemrég találkoztam, és úgy tűnik, a „hivatalos” pszichológiai elméletek közé egyelőre nem igazán tudott beférkőzni. Én mégis úgy érzem, valami olyasmire tapint rá az elmélet, amitől számomra egycsapásra sokkal érthetőbb lett rengeteg összefüggés, és saját magammal kapcsolatban is lettek aha-élményeim. Nagyon kíváncsi vagyok, ti mit szóltok ehhez, milyen gondolatokat ébreszt, vagy milyen összefüggéseket segít feltárni.
A monotropizmus az elme egyfajta működésére utal, ahol az egyik véglet az autista figyelmi mód (szűk és elmélyült figyelmi fókusz), a másik véglet pedig a neurotipikus mód (több, felszínesebb érdeklődés). Ezt is spektrumként képzeéjük el, ahol természetesen vannak nagyon monotróp nem autista emberek, (például én😊) , és kevésbé monotróp autista emberek is. Az elméletet autizmussal élő emberek alkották meg, a saját tapasztalataikat alapul véve.
A szerzők, Dinah Murray, Mike Lesser és Wendy Lawson 2005-ös, eredeti cikkükben arról írtak, hogy az autizmus diagnosztikus kritériumai közé sorolt „korlátozott érdeklődések” központi jelentőségűek az állapot megértésében. Ezt javasolják monotropizmusnak, vagy monotróp elmének nevezni.
Mindannyiunk figyelme véges, és ez alapvető fontosságú a mindennapjaink szervezésében. A különböző mentális folyamatok versengése a rájuk fordítható figyelemért a szerzők szerint a kognitív folyamatok alakításában kulcsfontosságú.
Általánosan elfogadott nézet, hogy a fókusz a figyelem jellemzője, ami – ha az optikai hasonlatnál maradunk – a diffúz megvilágítástól a reflektor fókuszált fényéig terjedhet. A figyelem „elterülhet” számos irányba, illetve koncentrálódhat néhány dologra. A szerzők szerint a figyelem irányának megváltoztatásához használt stratégiák öröklöttek és normálelosztást mutatnak. Hipotézisük szerint az autizmussal élők a figyelmi fókusz extrém szűk végén helyezkedhetnek el.
A szociális interakciók, a nyelvhasználat és a fókuszváltás mind a figyelem szélesebb elosztását kívánják meg, minek következtében mindezek gátlódnak, amikor a rendelkezésre álló figyelem kis számú, de nagyon intenzív érdeklődésre irányul.
Úgy lehet elképzelni, hogy a monotróp elmét kevesebb dolog érdekli, de azok iránt sokkal mélyeb érdeklődést mutat, mint egy neurotipikus ember. Ez a néhány érdeklődés a figyelmi folyamatait szinte teljesen leköti. Az összes többi dolog viszont sokkal kevésbé érdekli, mint egy politróp elmét. Pontosan emiatt, nem foglalkozik velük, és nem tud kialakulni az esetében az eseményekre vonatkozó általános „elvárás-térkép”,
ami miatt olyan érzése lehet, mintha folyamatosan kipukkasztanának a háta mögött egy lufit. Ennyire váratlanok és zavaróak lehetnek a hétköznapi események. A monotróp figyelmi fókusz egyfajta flow állapotként is felfogható, amelyben jó lenni. A flow állapotot Csíkszentmihályi Mihály írta le a pszichológiában 1990-ben, és szerinte ezek olyan optimális élmények, amelyek során a tudatos észlelésbe belépő összes információ teljes összhangban van a személy aktuális célkitűzéseivel. A flow állapot sokban hasonlít az autizmus diagnosztikus kritériumai közül, ilyenek például az intenzív fókusz, az időtlenség érzése, amikor a személy az őt érdeklő dolgokkal foglalkozik, a tevékenységek közötti váltás nehézsége és az ismerős viselkedések és rutinok megváltoztatásának nehézsége.
A monotrópizmus arra a tendenciára utal, hogy az autisztikus embereket az érdeklődésük erőteljesebben befolyásolja, mint másokat. Mindannyiunknak vannak érdeklődési területei, amelyek irányítják a figyelmünket. A monotróp elme esetében ezekből kevesebb van egy adott időpontban, illetve a feldolgozási folyamatokból többet lefoglalnak, ezért a személy számára nehezebb kezelni a figyelmi csatornáján kívül eső dolgokat.
A vonás összefüggése a főbb autisztikus jellemzőkkel
1. Az állandóság iránti igény
Ez az, amikor az autista személy számára nehézséget okoznak a tevékenységváltások, a dolgok elkezdése, befejezése, vagy a terv megváltozása. Ez sokak számára nehézséget okoz az életben, de ugyanez a vonás teszi az autista gondolkodást egyedülállóvá és értékessé is. A végrehajtó funkciók zavara elnevezést is szokás használni rá, amit a szerző, Fergus Murray nem szeret, mert valamiféle hiányosságot sugall. Miközben belülről az élmény ahhoz hasonlít leginkább, mint amikor egy nagyon megpakolt bevásárlókocsit kell hirtelen, váratlanul befordítani egy sarkon. Ez a nehézség egyenesen következik a monotrópizmusból, hiszen a mélyebb érdeklődés magával hozza az feldolgozási folyamatok nagyobb arányú igénybevételét, amitől nyilvánvalóan nehezebb lesz ez az „irányváltás”.
2. Szenzoros eltérések
Az autisztikus személyek számára egyszerűbb egyszerre egy érzékelési csatornával foglalkozni. A figyelemmegosztáshoz erőfesztítést kell tenniük, ami sokszor nem sikerül. Autista kisgyerekek esetén sokszor felmerül, hogy nem hallanak jól. A monotróp stílus miatt a figyelmi fókuszuk sokkal intenzívebb és szűkebb, ami elvonja a többi csatornából érkező ingerekre fordítható erőforrásaikat. Ha nem illeszkedik az aktuális érdeklődési fókuszába, könnyen elképzelhető, hogy egy autista gyerek egyszerűen ignorál, vagy észre sem vesz egy auditív ingert.
Ugyanakkor, ha egy ingert nem tud kiszűrni, az borzasztóan intruzív lehet a számára. Mivel az elméje rengeteg energiát tesz bele abba a témába, ami éppen foglalkoztatja, kifejezetten fájdalmas, ha ebből kirángatják, illetve az elterelő ingerek kiszűrése is nehezített lehet. Amikor túlterhelődik az idegrendszere, sokszor segít, ha a szenzoros input bejósolható, vagy kontrollálható. A stimming, a repkedés, a hintázás, vagy a dúdolás mind-mind olyan tevékenységek, amelyeket anélkül tud csinálni és érezni, hogy különösebb figyelmet kellene ráfordítania, és emiatt segít a nem kívánatos ingerek kiszűrésében, a fókuszváltásban, vagy a túlterheltség érzésével való megküzdésben.
3. Szociális nehézségek
Sok szociális nehézség gyökere is lehet szenzoros. A több különböző csatornán érkező ingerek feldolgozásának nehézsége a szociális interakciókat (beszéd, testbeszéd, szemkontaktus együtt) elképesztően nagy kihívássá teszi. Ha hozzáadjuk az állandóság iránti igényt, akkor megérthetjük, miért olyan nehéz egy autista személy számára a részvétel egy átlagos neurotipikus beszélgetésben, ahol a témák váltakoznak, és semmiben nem mélyednek el igazán a beszélgető felek. A közös érdeklődést percről-percre, közösen konstruálják meg a résztvevők, és ez elképesztően nehéz lehet szűk figyelmi fókusz esetén.
A koncepció szintén magyarázza, hogy az autista emberek miért vesznek sokszor szó szerint dolgokat. Egy politropikus elmében egyszerre sok dologra irányul a figyelem, és könnyebben helyet tud teremtenu mind a belülről (a test belsejéből) mind a kívülről érkező információknak. A neurotipikus elme arra van előkészülve, hogy aktívan keresse a burkolt célzásokat, és könnyedén dekódolja a metaforákat és utalásokat. A monotróp elme ugyanakkor sokkal inkább arra van előfeszítve, hogy egyik dologból direkten következik egy másik. Sok autista ember egy idő után ráérez a metaforákra, de arról számol be, hogy először a szó szerinti jelentés ugrik be neki, és utána kell egy kis idő és tudatos erőfeszítés, hogy a másik rétegét is megértse a beszédnek.
Az autista fókusz azt jelenti, hogy sok információról lemaradnak, amit a neurotipikus emberek észrevesznek. Ugyanakkor ez fordítva is igaz. Kontextusvakságnak hívják ezt a jelenséget, de a szerző szerint jobb volna a „a jellegzetes vonások rossz párosításának/ össze nem illésének” (mismatch of salience) nevezni, hiszen mindannyian folyamatosan megalkotjuk a saját kontextusainkat, és lehet, hogy agy autista ember lemarad a neurotipikuséról, de elképzelhető, hogy a fordított irányban sem mindig teljes és zökkenőmentes a megértés.
4. Intenzív érdeklődések
Az érdeklődések intenzitása a kezdetektől az autizmus kutatásának középpontjában állt. Az autizmus diagnosztikus kritériumai között a „korlátozott”, illetve „repetitív” érdeklődés (és viselkedés) szerepel, de a szerző szerint nem ez, hanem a fókuszálás mélysége a fontos ebben az esetben. Minden szenvedély repetitív, ez a természetéhez tartozik. Amikor beszűkült, vagy repetitív érdeklődésről beszélnek, az emberek arra utalnak, hogy nem tudják megfejteni, miért nem érdeklik az autista embereket azok a dolgok, amik őket igen. Való igaz, hogy gyakran néhány dolog tartja fogva az érdeklődésüket jó ideig, de ezek az évek során, vagy akár rövidebb idő alatt is, igenis változnak. Autista felnőttekkel (vagy gyerekekkel, a szerző megjegyzése) beszélgetve az őket mélyen érdeklő témákról, abszurdnak tűnik ezt korlátozottnak gondolni. Ami igaz, az az, hogy ezek az érdeklődések nagyon erősek és tartósak a többi, neurotipikus ember érdeklődésihez képest. Nehéz lehet mással foglalkozni, amikor különösen bevonódnak egy témába, és azt is nehéz elképzelni számukra ilyenkor, hogy másoknak ez a téma nem különösebben érdekes. Ez hatalmas érték lehet az élet számos területén, hogy néhányat említsünk, a matematikában, tudományokban, zenében. Természetesen nem csak az autista emberek képesek hiperfókuszra és állhatatosságra, de ez egy olyan közös jellemzőjük, amit túl gyakran fecsérelnek el a neurotipikusokra szabott világ sajátosságai és elvárásai következtében.
Gyakorlati megfontolások
A monotróp elmeműködés következtében megfigyelhető „szűk” érdeklődési területekből nem kirángatni kell a gyereket, hanem lehetőség szerint csatlakozni hozzá ezekben. Ez számára flow állapot, és nehezen viseli, ha meg kell szakítania. Ne patologizáljuk ezt a fajta gondolkodást, és ne feltételezzük, hogy az autisztikus érdeklődések „korlátozottak”. Igenis sok módja van, hogy egy austista személyben új érdeklődés ébredjen, de ehhez általában a meglevőkre kell építeni.
A stabilitás alapvető emberi szükséglet. Egy politróp világban egy monotrópon működő személy élete gyakran kiszámíthatatlan. Nagyon megterhelő, ha folyamatosan kirángatnak a beszűkült figyelmi állapotból, amiben jól érzed magad, ha rendszeresen meglepnek más emberek cselekedetei, illetve, ha azt érzed, hogy nem értenek meg. A legtöbb autisztikus viselkedést felfoghatjuk úgy, mint az egyensúly visszaállítására való törekvést.
A beszűkült, repetitív viselkedések természetes válaszok a kiszámíthatatlanságra. A segítségükkel kontrollálni lehet a környezetünket, és ez minden ember esetében így van, nem csak az autistáknál. Az ő esetükben valamiért ezek furcsábbnak tűnnek neurotipikus szemszögből. A rutinok fontosak, ezt általában mindenki érti, de azt, hogy miért, már nem biztos. Nagyrészt a mentális teher csökkentéséről szólnak: megpróbálni kivonni azokat a dolgokat az egyenletből, amiken gondolkodni kell, az elmélyült figyelmi fókusz fenntartása érdekében. Pontosan emiatt olyan nehéz a terv megváltoztatása. A kontroll megtartása mindeközben központi jelentőségű, és emiatt a kívülről hozott szabályok, rutinok sok esetben visszafelé sülhetnek el. A kontroll körüli frusztráció és szorongás az elvárásokkal szembeni ellenállásban (PDA), meltdown-okban és shutdown-okban (amikor „lekapcsol” a rendszer, egyfajta befelé megmutatkozó összeomlás) nyilvánulhat meg.
Források:
Comments