A szenzoros érzékenység fokozott szorongást okoz, ami a neofóbiával kiegészülve az étrend leszűkítéséhez, korlátozásához vezet. Így alakul ki az ARFID-os étrend, ami minden gyerek esetében más, ugyanakkor megfigyelhetünk számos hasonlóságot. Ennek kialakulásáról szól ez a poszt.
Az alapvető érzékelési rendszerek közül az ízérzékelés, a szagérzékelés és a tapintás játssza a legfontosabb szerepet az evésben. Emellett az interocepció, a testünben lezajló belső folyamatok (emésztés, különféle kellemes és kellemetlen érzetek, éhség, telítettség, stb.) érzékelése szintén nagyon fontos szerepet játszik az evés során.
Abban, hogy mennyire vagyunk érzékenyek a különféle ingerekre, óriási egyéni különbségek vannak. A szervezetünkbe jutó rengeteg információ, inger túlnyomó részével nem történik semmi, feldolgozásuk nem tudatosul. Csak a számunkra fontos ingereket választjuk ki. Néhány gyerek és felnőtt extrém mértékben ki van élezve bizonyos típusú ingerekre, míg mások ugyanezeket szinte észre sem veszik. Egyikünk például annyira elviselhetetlenül büdösnek érezheti a nyilvános wc-k szagát, hogy képtelen bemenni egy ilyenbe, míg mások szinte alig érzik a szagot.
Az érzékszervi ingerekre adott túlzott reakciókat nevezzük szenzoros túlérzékenységnek. Létezik ennek ellenkezője is, amikor nem érzékeljük megfelelő mértékben az ingereket. Ez a tulajdonság veleszületett, de a korai élmények is hathatnak rá, például egy szájműtét, reflux betegség.
Amikor stresszesek vagyunk, szorongunk, mindannyian másként reagálunk a környezetünkre. Ilyenkor hajlamosak vagyunk az apró részletekre koncentrálni. Gondoljunk egy olyan helyzetre, amikor nagyon féltünk, pl. egy műtét előtt, vagy a fogorvosi székben. Mi történik ilyenkor velünk? Hiperéberré válunk, és hihetetlen alapossággal kezdjük el feltérképezni a környezetünket, nem szűrjük az információkat úgy, mint általában. A veszély jeleit keressük, és a szervezetünket elöntik a stresszhormonok. A sokat emlegetett „harcolj vagy menekülj” állapotba kerülünk. Ennek az az evolúciós előnye számunkra, hogy ha menekülni kell, tudni fogjuk, merre van az ajtó.
A szenzoros érzékenység sokféleképpen befolyásolhatja az evést, etetést. A legtöbb szülő a darabos ételek bevezetésénél észleli először a problémát. A szenzorosan túlérzékeny gyerekek gyakran kiköpik az ilyen ételeket, és ha újra megpróbálják megetetni velük, sírnak, ellenállnak, öklendeznek, akár hányhatnak is. Babáknál a száj belseje rendkívül érzékeny, de a szenzorosan érzékeny gyerekek esetén ez még kifejezettebb. Így ezek a babák megpróbálják az ételt a szájuk közepén tartani, hogy ne érjen hozzá a száj oldalához. Ez azt jelenti, hogy a nyelvük közepén tartják a falatot, és itt próbálják meg valahogy szétnyomni, pépesíteni, majd közvetlenül innen lenyelni. Ugyanakkor, ha darabos étel kerül a nyelv hátsó részére, az automatikusan öklendezést vált k. Az egész folyamat annyira rossz lehet a baba számára, hogy a későbbiekben teljesen el fogja utasítani a darabos ételeket.
A szilárd ételeket sem szívesen veszi a szájába az ilyen baba, nem szereti, ha a szája körüli rész, vagy a keze koszos lesz, nem játszik az étellel úgy, mint a többi gyerek.
Könnyebb és nehezebb állagok
A nyálkás állagú dolgok mindig problémásabbak, mint a szárazak. Sok felnőtt sem szereti a halat, kagylót, túlérett banánt. Szenzorosan túlérzékeny gyerekek esetén minden, ami intenzív rágást igényel, szintén gondot okozhat. A húsok általában ilyenek, kivéve az előre gyártott termékek, például a csirkefalatok. A szenzorosan érzékeny gyerekek nem szeretik a kevert állagú dolgokat sem, például az olyan joghurtok, amiben keksz, vagy gyümölcsdarabkák vannak. Ezen preferenciák mentén alakul ki a későbbiekben a bézs-diéta, ahol az elfogyasztott ételek szárazak, minden esetben ugyanolyan kinézetűek, könnyen szétrághatók. Sokszor elfogadják még a teljesen egynemű dolgokat: pudingot, joghurtot. De ezeknél is vigyáznak, hogy a szájuk környéke ne legyen olyan. Általában elfogadnak még valamilyen fajta tejcsokit, mert az elolvad a szájukban rágás nélkül. A rágás nélkül elolvadó egyéb ételek, például kölesgolyó, extrudált kenyér szintén kedveltek körükben.
A szenzoros érzékenység, a szorongás és a neofóbia (új dolgoktól való félelem) között kapcsolat van. A neofóbia az apró, jelentéktelen részletekre való koncentrálást jelent, ami 2 éves kor körül kezdődik, és körülbelül 5 éves korig tart. Ennek evolúciós előnye, hogy csak a biztosan ismert, biztonságos ételeket fogyasztjuk el, tehát nem fogunk megbetegedni valami új, még nem „tesztelt” ételtől. Az ARFID-os gyerekeknél ez nem múlik el, ami nagyon megnehezíti számukra az evést, hiszen bármi változás az étel kinézetében, vagy összetevőiben, illetve elkészítésében annak elutasításához vezet.
Minél érzékenyebb az ember a szagokra, ízekre, állagokra, vagy bármilyen ingerre, annál valószínűbben veszi észre a környezetében az apró részleteket. Ha az ember aggódik amiatt, hogy valami változás következik be a körülötte levő dolgokban, akkor hiperéberré válik, és folyamatosan az eltérő dolgok után kutat, mindenre felfigyel, ami fenyegetést jelenthet. Ez nem segít, ha az evésről, ételekről van szó. Minél inkább szorongunk, annál kevésbé akarunk kipróbálni új dolgokat. A szenzoros túlérzékenység gyerekeknél az őket körülvevő világgal kapcsolatos megnövekedett szorongáshoz vezet. Azoknál a gyerekeknél, akik az ízekre, szagokra, állagokra érzékenyebbek az átlagosnál, az ételektől, evéstől való félelem fog kialakulni.
Mindannyian tudjuk, milyen az, amikor félünk valamitől: mélységtől, pókoktól, kutyáktól. Ha arra gondolunk, milyen érzést jelent nekünk együtt lenni azzal a bizonyos dologgal, amitől félünk, vagy olyan helyzetbe kényszerülünk, amitől tartunk, könnyebben bele tudjuk képzelni magunkat a gyermek helyzetébe. Ezek a félelmek nem racionálisak, sokszor nem is tudatosak, és egy ARFID-os gyerek így érzi magát minden alkalommal, amikor számára nem biztonságos ételekkel kellene ismerkednie.
Sajnos az extrém szorongás a nyelést is megnehezíti. Ha egy gyerek nagyon szorong, és azon aggódik, hogy le fogja-e tudni nyelni a szájában levő falatot, akkor szinte lehetetlenné válik a nyelés akaratlagos kiváltása. Ez öklendezéshez, fulladáshoz, hányáshoz is vezethet.
Mindezen tényezők együttesen alakítják ki az ARFID-os gyerek korlátozott étrendjét. A szorongás általában nem tudatosul, a szenzoros túlérzékenység sem minden esetben olyan kifejezett, hogy eljussanak vele szakemberhez, így sokszor nem derül ki, mi áll a háttérben. A neofóbia fennmaradása szintén nehezíti a változást.
forrás: Gillian Harris and Elizabeth Shea : Food Refusal and Avoidant Eating in Children, including those with with Autism Spectrum Conditions
Comments