RÖVIDEN MAGAMRÓL

2005-ben végeztem pszichológusként az ELTE-n, majd a Pécsi Tudományegyetemen szereztem gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológusi végzettséget. 2009 óta dolgozom a Heim Pál Gyermekkórházban, ahol gyermekek és serdülők diagnosztikájában és terápiájában szereztem tapasztalatot.
2022 óta a Panoráma Poliklinika keretein belül is rendelek.
Klinikusként dinamikus szemléletben képződtem, személyközpontú, illetve mentalizáció fókuszú megközelítéssel dolgozom. Részt veszek a Magyar Családterápiás Egyesület képzésében.
Az evészavaros, ezen belül is az ARFID-os gyerekek és az ő családjaik számára nyújtott segítség nehezen felellhető, ezért is éreztem úgy, hogy kimondottan az ő számukra szeretnék létrehozni egy helyet, ahol információkat találhatnak, illetve ha szükségét érzik, onlline konzultációk, csoportok formájában támogatást kaphatnak.