top of page
Keresés

Mi történik a pszichológusnál egy ARFID-os gyerek szüleivel?

Frissítve: 2023. jan. 9.

Ezt a posztot azoknak ajánlom, akik nem tudják eldönteni, keressenek-e segítő szakembert. Talán, ha többet tudtok arról, mi történik ott, illetve a későbbiekben, könnyebb a döntés:)


Mi történik, ha rászánjuk magunkat egy kivizsgálásra? Mire számíthatunk? És mire nem?



ahogy egy 9 éves megéli


Sok esetben nehéz eljutni a kivizsgálásig. Sok szülő érzi úgy, hogy valami gond van a gyerek evésével, ami túlmutat ugyan a válogatósságon, de mégsem érzi szükségesnek, hogy szakemberhez forduljon. Ha szülőként tudjuk ezt a helyzetet jól kezelni, egyensúlyban maradni magunkkal, és a gyermek is megfelelően fejlődik, illetve szociális téren sem okoz a betegség nagy elakadást, akkor nincs szükség külön segítségre. Ugyanakkor az ARFID-dal való együttélésnek a legtöbb esetben vannak mélypontjai, hullámvölgyei, amikor az ember úgy érzi, nem bírja tovább, nincs több ötlete, elege van. Azt gondolom, ilyenkor még mindig nem vezet egyenes út a szakemberhez, hiszen „túléltünk” már sok ilyen mélypontot, megtanultuk, hogy előbb-utóbb vége lesz. És ez igaz is.


De mi van, ha nem érezzük úgy, hogy kibírjuk? Hogy meg tudjuk oldani egyedül? Erről szól ez a poszt, hogy mi történik, ha rászánjuk magunkat egy kivizsgálásra. Mire számíthatunk, mi fog történni?


A kivizsgálás


3 évesnél kisebb gyerekek esetében a Korai Fejlesztő Központot, a Heim Pál Kórház evés- alvászavar ambulanciáját, illetve szülő-csecsemő konzultációt érdemes igénybe venni.


A pszichológiai kivizsgálás 3 éve feletti gyerekek esetében egy első interjúval kezdődik, amiben felmérjük a gyermek általános mentális, és evészavarok esetében a fizikai állapotát is. A későbbiek során sor kerül egy részletes anamnézis felvételére. Ez azt jelenti, hogy a szülőkkel nagyon részletesen végig veszik a gyermek fejlődését a születésétől kezdve a jelen pillanatig. Itt minden olyan eseményt, betegséget, átlagostól való eltérést megpróbálunk feltérképezni, aminek köze lehet a jelenlegi állapothoz. Ez sokszor furcsának tűnhet, mert látszólag nem releváns dolgokra is rákérdezünk, de egy kicsit olyan ez, mint egy nyomozás: minden részlet számíthat, és az elején nem lehet tudni, hogy mi lesz fontos.

Evászavarok esetén természetesen az evési magatartás, a hozzátáplálás, a család evési szokásai, a gyermek ételaverziói kiemelt szerepet kapnak a diagnosztikában. Emellett feltehetően beszélni fognak a családi szokásokról, illetve a zavar által keltett nehéz érzésekről, konfliktusokról.


A szelektív evészavar diagnózis jelenleg hivatalosan is adható Magyarországon, míg az ARFID nem. Ennek az az oka, hogy a diagnosztizáláshoz alapul vett kézikönyv legújabb verziója (BNO-11) még nem került át a gyakorlati használatba. Ugyanakkor szakemberként tudunk róla, hogy létezik ez a betegség, és mindent megpróbálunk elkövetni annak érdekében, hogy a gyermek és a család megfelelő kezelést kapjon.



Az ARFID és a szelektív evés esetében is nagyon fontos, hogy a velük gyakran együtt járó egyéb mentális zavarok is kivizsgálásra kerüljenek. Legfőképp az autizmus spektrum zavar, a szorongásos kórképek és az ADHD. Ezen kívül a testi betegségek, allergiák szintén jelentős hatással lehetnek a gyermek evésére, így ezeket is szem előtt kell tartani. Szülőként megnyugtató, ha tudjuk, hogy a gyermekünknek nincs vitamin- vagy tápanyaghiánya, ezért is fontos a szomatikus kivizsgálás az elején. Miután kizártuk az egyéb testi és mentális betegségeket, illetve azonosítottuk őket, amennyiben jelen vannak, megkezdődhet a terápia.


Ez egy sokkal szerteágazóbb téma annál, hogy egy rövid posztban összefoglaljam, így inkább csak a fő csapásokról szeretnék most említést tenni. Mindenekelőtt az egyik legfontosabb kérdés, hogy milyen típusú ARFID-dal állunk szemben, az evés és az ételek iránti csökkent érdeklődés okozta, szenzoros érzékenység, vagy valamilyen étkezéssel kapcsolatos trauma utóhatásaként alakult ki. A három típus általában átfed egymással, és a legtöbb ARFID-os gyermekre mindhárom jellemző ráillik valamilyen mértékben, ugyanakkor általában valamelyik dominál. Ha ezt megtaláltuk, az ahhoz leginkább illő terápiás lehetőséget kell megkeresni.


Nagyon röviden a terápiás módszerekről


Szenzoros érzékenység esetén a legtöbbször valamilyen mozgásterápiát, fejlesztő tornát javasolnak, illetve nagyobb gyerekek esetén szóba jön a viselkedésterápiás megközelítés is. A traumatikus eseményhez köthető típus esetén először - amennyiben beazonosíthatóan étkezéshez köthető traumáról van szó, pl. fulladásos élmény, hányás – ezt, a traumához köthető elakadást kell feloldani a gyermekben. Ehhez kognitív viselkedésterápiás módszereket ajánl a szakirodalom, ahol elsőként a gyermek téves hiedelmeit veszik górcső alá, vele együtt. Ehhez legalább 8-9 évesnek kell lennie a gyermeknek, ennél kisebbek esetében ez a módszer nem működik. Az egész kicsik játékterápiával közelíthetők meg.

Amennyiben az étvágytalanság, az érdeklődés hiánya a legfőbb gond, feltehetően szintén viselkedésterápiát javasolnak, amelyben a szülőknek is aktív részt kell vállalniuk, hiszen az étrend kialakításában, a napi minimum étkezések és nassolások számának meghatározásában és megtartásában övék a főszerep.


Alapelvek az ARFID terápiájában


A fokozatosság alapelv az ARFID terápiájában. Nem lehet gyorsítani, a betegség lényege a félelem bizonyos ételektől, így nem várhatjuk, hogy varázsütésre eltűnjön.

Minden terápia esetén alapvetően fontos a szülők együttműködése, részvétele a folyamatban. Ami talán magától értetődőnek tűnik, sokszor mégsem az, az a gyerek hozzájárulása, beleegyezése, motiváltsága. Ez nyilvánvalónak tűnik, ugyanakkor kisebb gyerekek esetén egyáltalán nem evidens. Részben ennek is tulajdonítható, hogy az ARFID kezelésében nem igazán látszik még, hogy melyik az a módszer, ami igazán hatékony. Minden terápia lényege a kliens, ez esetben a gyerek motiváltsága a változásra. És az ARFID esetében a gyerekek nem motiváltak erre a legtöbbször. Arról, hogy miért nem, egy következő posztban hosszabban tervezek írni. A szülők sokkal inkább motiváltak, így velük lehet és érdemes is dolgozni a terapeutáknak. A szülőcsoportok hatása is ebben rejlik, hiszen egymástól tanulva, egymást támogatva sokkal kreatívabbak és erősebbek tudnak lenni, maradni.


Az ARFID nagyon változatos kórkép, és minden gyerek, minden család, minden betegségtörténet más. Nincs recept, ami mindenkinél beválna.


Az ARFID kezelése a legtöbbször hosszadalmas folyamat, melynek során igen kicsi lépéseket teszünk a célunk felé. És sokszor visszafelé is... Sok kitartást igényel a szülők részéről, hiszen az eredmények csak ritkán látványosak.


Mindazonáltal mindenképpen érdemes utánajárni, megnézni, milyen lehetőségek jöhetnek szóba az esetünkben, és megkeresni a számunkra legmegfelelőbbet.


Mint mindig, most is arra biztatlak benneteket, hogy ha kérdésetek van, tegyétek fel! Kérdezzetek, kommenteljetek bátran:)


272 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page